Az INSEA-ról

 

A Művészettel Nevelés Nemzetközi Szövetsége az UNESCO nem kormányzati szervezete, amit a második világháború után alapítottak. 2009. február 4-én Franklin Countyban (Ohio, USA) mint a képző és iparművészeti oktatás fejlesztése és előmozdítása, nemzetközi elismertetése érdekében létrehozott nonprofit szervezetet jegyezték be. A szövetség az Egyesült Államok Adóhivatalhoz folyamodott, hogy mint jótékonysági, oktatási és kulturális szervezet adómentes legyen.

Az UNESCO első és második konferenciáján 1946 és 47-ben határozatot fogadtak el a művészetoktatás kutatására, 1948.-ban „Szakértő Bizottság”-ot hoztak létre és Herbert Read elnökségével., 1951-ben, „ Vizuális művészetek a közoktatásban” címmel rendezték meg az első szemináriumot, 20 ország részvételével. Az INSEA alapszabályát 1954-ben fogadták el Párizsban és Edwin Ziegfeldet választották a szervezet elnökévé. Az idők során bekövetkezett változások nem érintették Herbert Read alapgondolatát, a művészettel nevelést, ami mindmáig vezérelve az INSEA küldetésének. A művészettel nevelés az egyes ember fejlődésének minden szakaszában tanulás természetes eszköze, az emberi lények és közösségek intellektuális, érzelmi és társadalmi életében nélkülözhetetlen értéket.

A szövetség nemzetközi keretet kínál mindazoknak, akik hisznek a művészettel nevelés szükségességében, akik meg akarják osztani tapasztalatukat, és erősíteni akarják a művészeti nevelést. A nemzetközi együttműködést és emberek között jobb megértést mozdíthatja elő az INSEA integrált és állandó szervezete, ami képes a meggyőződések és művészettel nevelési és oktatási gyakorlatok terjesztésére, hogy az ember teljes jogú résztvevője lehessen a közösségek kulturális életének, élvezze a művészeteket, és saját maga is képes legyen a környezetét széppé varázsolni.

Napjainkra az INSEA nemzetközi közössége létrehozta saját képviseletét, kapcsolati hálózatát, és kutatási együttműködését. Mindezt kiegészíti a saját honlap, facebook oldal, és Skype szolgálat, folyóirat, regionális és világkonferenciák rendszere. Emellett valós és online találkozókat és megbeszéléseket, valós és virtuális tanulói kiállításokat, kutatási tanulmányokat és szimpóziumokat szervez, hatalmas mennyiségű háttéranyaggal rendelkező internetes portálokat működtet, amely képtárakhoz és más forrásokhoz, kapcsolódik.

Az INSEA tag hozzáférést kap

  • A HONLAP-hoz, ami gazdag forrása az érdekképviselettel kapcsolatos ügyeknek, kutatási blogoknak, értékes hálózati lehetőségeknek, egyszóval az információtovábbítás széles lehetőségeinek

  • Egy olyan PORTÁL-hoz, ahol a világ bármely táján élő rajztanárral lehet találkozni, ahol az INSEA tagok együttműködésére nyílik lehetőség.

  • HÍRLEVÉL-hez, ahol a művészetoktatás legfrissebb hírei jelennek meg, és ahol minden INSEA tag is közzé teheti, meghirdetheti saját rendezvényét

  • Szabad hozzáférést biztosít az INSEA online folyóiratához az International Journal for Education through Art (IJETA) –hoz, a nemzetközileg elismert, és nagyszerű cikkeket kínáló periodikához. A papírpéldányokat 50%-os árengedménnyel kaphatják meg a tagok.

  • Évente regionális KONGRESSZUSOKON, és háromévente világkonferenciákon nyílik lehetőség szakmai partner megismerésére és közös projektek indítására.

  • E-publikációk eléréséhez kínál lehetőséget, ahol INSEA kedvezménnyel tölthető le az írás, és közzétételi lehetőséget kap a saját e-könyv közzétételére.

  • Az INSEA támogathatja művészeti nevelési projektjét, amennyiben INSEA tag, és pályázik az INSEA támogatására

Az INSEA tagság a művészeti nevelés ügyének támogatását is jelenti azzal, hogy igyekszik állandóan napirenden tartani a művészetoktatás ügyét és erről a tájékoztatja a politikai döntéshozókat is. Csatlakozzon közös célunkhoz a kulturális színvonal emeléséhez, kreativitás iránti elkötelezettséghez és a közösségépítéshez.

Legyen INSEA tag!

Csatlakozzon a rajztanárok nemzetközi közösségéhez!!!